Ez az írásom válasz Szalay Cili írására, a:
home című bejegyzésre:
Kedves Cili!
Nagyon érdekes és számomra is egy más megvilágításból láttattad meg a dolgokat. Bár én is sokszor gondolkoztam már ezeken, amikről írsz, de ilyen jól megfogalmazni nem tudtam.
Nem egyszer merengtem ilyen dolgokon, nem is tudom, hogy jutott eszembe, mikor mintha „elszállnék” a földtől, szép lassan, és jöttek a gondolatok.
„nnna, kifejlődtem ééén, a homo sapiens, mostantól kezdve örökkön leszek”-egy részlet Tőled.
Olyan gondolatok jutnak néha eszembe, mikor egyedül vagyok, kicsit magamat és a külvilágot szemlélve ahogy lépkedek az utcán, hogy:
járda,.. autók… zebra… szabályok…törvények, amik nem mindig kedvezőek, (lehet némelyik épp azért jön létre, hogy valaki/valakik hasznot húzzanak belőle), tiltások,-közben figyelem néha az embereket,- korlátok, egymás között felállított korlátok, aminek az áthágása büntetést von maga után-oké persze kellenek, mert szabályozni kell, hogy ne ész nélkül száguldozzanak az autók, ne gyilkoljuk egymást le kényünk kedve szerint, stb….de itt van egy pont, mikor „felemelkedek”, s kicsit fentebbről nézem a dolgokat.
Kicsit magasabbról szemlélve mennyire parányiak vagyunk. Mint mikor mi nézünk egy hangya kupacra a lábunk alatt. És ekkor eszembe jut az önzőség, az emberek egymás iránti gonoszsága, az irigység, a kapzsiság, vagy amikor egy férj veri a feleségét, vagy amikor a szülők bántalmazzák gyermeküket olyan durván, hogy elveszik tőlük…vagy mikor csak egy főnök a beosztottat lekezeli, megalázza, mert úgy érzi mindent megtehet
Ezek az emberek egyrészt számomra gyávák, mert a nálánál gyengébbekkel kezdenek, másrészt eszembe jut ilyenkor onnan „fentről”, hogy ők sem különbek senkinél. Mert ha a természet erői gondolnak egyet, s lecsap egy vihar, vagy bármi, lehet hogy épp egy ilyen ember életét töri kettőbe….aki másnak bánatot okozott….(persze sajnos a természet, nem minden esetben igazságos)
Szóval mi emberek, már kicsit fentebbről nézve, mennyire parányiak vagyunk az Univerzumhoz képest, vagy tehetetlenek a természet erőihez képest.
Aztán még feljebb megyek, onnan nézve nem is látszanak az emberek. Csak a táj, a zöld, meg a kék….
Hol vagyunk? Persze mikor én így „elszállok magamtól” és még feljebb vagyok, akkor is működik itt a piros lámpa és megállnak a járda szélén, és akkor is lehet épp egy tárgyalás amiben ítéletet hoznak, akkor is szúrhat éppen valaki valakibe kést, vagy épp életet adhat valaki egy gyermeknek.
De már nem látszunk.
És mi van akkor, ha hirtelen történne valami? Jó, lehet buta gondolat, de mi van, ha hirtelen szétrobbanna az egész Föld? Hova tűnnénk? Hova tűnne a gondolat, az érzések, a felépített falak, (a valóságosak is és az egymás között felépítettek is) hova tűnne a gyűlölet, a szeretet………..
Aztán még feljebb vagyok, már talán a Holdon ülök, talán a B-612 es kisbolygón, ahonnan a kis herceg jött. És egyedül vagyok. A Föld ekkor más csak egy kis labda méretű valami a szememben. És körben az Univerzum. Talán az egyedüli állapotomtól érzek hidegnek mindent.
Ekkor hol vannak már az autók, a járda, a szabályok, a korlátok? Számomra sehol.
Hangsúlyozom, a szabályok és a korlátok értünk, emberekért is jönnek létre.
Ezeket a gondolatokat nem úgy írtam le, hogy borúsan látok mindent, sőőt!
Én is azt vallom, hogy pozitívan szemléljünk mindent, s tegyünk is meg mindent, amit lehet.
Magunkért, a környezetünkért, másokért.
De vegyük tudomásul, tényleg csak egy percet kaptunk. És ha ez a perc nekünk embereknek kiszámolva 60-80-100 év, ki mennyit kap, hát használjuk ki.
Próbáljunk meg ebben a percben boldogok/pozitívak lenni. Nem a múltban rágódni, s nem a jövőt áhítani, mert a jövőt a mindennapi tetteink határozzák meg. A mindennapjainkban eltöltött percek építik, vagy rombolják a jövőképünket.
A jelenkori percen viszont a múlt tettei már nem változtathatók meg. Ezt el kell fogadnunk, s ha egy rossz döntés miatt most a fejünket a falba verjük, max. betörik és vérezni fog. Ennek sincs értelme.
Szóval a nagy kérdést honnan is szemléljük?
-Még csak félig van a pohár? - vagy
-Már félig van a pohár!
Én az utóbbira szavazok. :)
Egyébként ezt a blogot:
Szalay Cili nemrég találtam.
Ajánlom mindenki figyelmébe, számomra nagyon tanulságos, tetszik Cili megfogalmazása, rávilágítása bizonyos dolgokra. Ajánlom mindenki figyelmébe, s a többi blogját is.
